Ezek persze megint csak a saját szubjektív gondolataim lesznek, de összegyűjtöm, miért örülök/vagy épp nem örülök annak, hogy télen újítunk fel. 

Tök jó, mert...

Ma átjöttem a Margit-hídon a 19 fokban, napsütésben, és láttam sétálni, nevetgélni, beszélgetni az embereket, és az hasított belém, hogy "a rohadt életbe, nekem meg a sötét Soroksárra kell mennem épp hülye parkettalakkért ehelyett". A következő gondolatom viszont ez volt: Nyugi, jövő héttől te is csinálhatod ezt! Abba gondolj inkább bele, hogy milyen szar lenne, ha most kezdődne ez az egész process. Egyébként jól elcsevegtem magammal, de a lényeg a lényeg: így nem a legszebb tavaszi-nyári napok vesznek oda. Mert bizony ezek a napok semmi másról nem fognak tudni szólni, ezt garantálom.

Kicsit egyszerűbb talán szakit találni ilyenkor. Oké, mázlink van, mert a vízszerelő ott lakik két utcára, de burkolót is egész jó időben sikerült találni februárban.

Kevésbé zavar, hogy nem eszel normálisan. Kibírod pár hétig jó zsíros pizzán, csilis babon, levesen meg melegszenyán. Jó az.

Igazából kb. minden ugyanúgy működik, ha fűtesz rendesen. A legtöbb anyagnak a 20-25 fok közötti hőmérséklet megfelelő, ez meg elég jól tartható. 

Nem öltek meg (még) a szomszédok, hogy teleszemeteltük, meg sitteltük a közös udvart. Úgyse használják még a kertet. Az első közgyűlésre rendet rakunk.

Tök rossz, mert...

Az állandó cipekedés kabátban tényleg nem vicces. 

Az állandó utazás rohadt hidegben tényleg nem vicces. 

K*vára nincs kedved nekiállni igazából soha semminek.

Nem elég a felújítás, még kapásból gázt is kell fizetni.

Sokszor nem látod természetes fényben a dolgokat, ami hátrány.

De amúgy szerintem ennyi. Én örülök, hogy télen csináljuk. Hamarosan vége. A télnek, meg a felújításnak is.

Festettem már falat, nem is egyszer. Sőt, minden lakásba, ahová beköltöztem, festettem (pedig nem kevésszer költöztem, nekem elhihetitek). De sose gondoltam volna, hogy fehérre festeni ilyen állati macerás. 

A feladat elméletileg nem volt túl nehéz: legyen minden fal fehér és pont. Semmi fakszni, semmi színes fal. 
Miért? Ennek több oka is volt. Egyrészt tetszik, hiszen szép tiszta, egyszerű. Másrészt minden megy hozzá, de tényleg. Aztán javítani is könnyű. Nem fog megfakulni ott, ahol rásüt a nap. Mindig fogunk kapni ugyanilyen árnyalatot. Sőt, mivel volt pár méteren faljavításunk (ide szárító vakolat kellett), tudtuk, hogy lesznek részek, ahol más a fal struktúrája (durvább), más festék kell rá, ez a speciális cucc pedig fehérben a legolcsóbb, meg hát mégis: minden fehér egyforma, nem? Hát nem.

A kiindulási alapunk többféle volt: a kisszobában gyönyörű húgysárga mennyezet és falak, a nagyszobában megfakult ibolyalila (szintén a mennyezetre is kentek belőle bőven). Ezektől egyértelműen meg akartunk szabadulni, illetve díszléccel elfedtük a fal és a mennyezet találkozásának csúnya, íves megoldását (ez ugye a holker). Nem tudom miért ragaszkodtam hozzá, de mindenképp szerettem volna megszabadulni az eredeit festékrétegtől, szóval nagyjából egy hetünk arra ment el, hogy levakartuk azt. Ez jó volt egyrészt arra, hogy tényleg tiszta lappal indulhattunk, másrészt rábukkantunk néhány érdekességre, amiről nem árt, hogy tudunk (pl. leglettelt szerelődoboz, stb.) Rossz volt viszont azért, mert sok helyen jött a vakolat is, meg amúgy is rettenet egyenetlenségeket hozott ki, szóval aztán jött egy két körös glettelés. Ennek végén vaníliasárgák lettek a falak, néhol a réges régi zöld valami (amit nem lehetett eltávolítani) még látszott. Gondoltuk, majd a fehér festék. 

A festés előtt tehát így álltunk: levakart, kétszer glettelt, csiszolt, mélyalapozott falak, néhány szárítóvakolatos négyzetméterrel, új polisztirol díszlécekkel (összemaszatolva, illesztéseknél fugázva). A hagyományos ecset-henger kombóval álltunk neki, de nem volt maradéktalan a siker. A fal egyenetlenségeit a henger egyszerűen nem tudja tökéletesen lekövetni, nem lehet eléggé erősen rányomni mindenhol, az ecsetnek pedig meglátszik a nyoma. Ennek eredményeképpen mégsem fehér mindenütt a fehér, még két rétegben sem. Gondoltuk, ez így nem lesz jó, de szerencsére családi körben volt olyan, akinek van motoros festékfújós berendezése, így az ő segítségét kértük. A kisszoba (amin mi már kétszer átmentünk) gyönyörű lett. Abban igazunk volt, hogy a nem teljesen egyenes falakat optikailag egészen jól elrejti a fehér szín, az azonban nem igaz, hogy minden fehér egyforma. Szilikát alapú festékkel lefestettük ugyanis a frissen vakolt falakat, ahol ugye nem vaníliasárga, hanem vakolatszürke volt az alap. Hát... nem ugyanolyan. A szürke alapon egy nagyon hideg, szinte kékes-zöldes árnyalatú fehéret kaptunk, míg a glettelt alapon szép meleg árnyalatú a fehér - a másik mellett szinte rózsaszínnek tűnik. Nem értem. 

Ezen kívül a fény is állandó jelleggel megtréfál minket. Egyszerűen a két szobában tök másnak tűnik a két fal, mert más az izzó. Természetes fényben sajnos ritkán látjuk, mert mindig este dolgozgatunk, de ez mindenképp bosszantó. Ha újrakezdhetném, lehet hogy valami nagyon halvány szürkére festenék minden falat és fehérre a mennyezetet - de ezt már csak annak tudatával mondom, hogy szürke volt az alap ugye bizonyos részeken. 

Szerintem nagyon nem tökéletes az eredmény. De azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az eltérő színek úgyis az alsó részeken vannak, amit nagyrészt eltakarnak a bútorok, és berendezve egyébként sem lesz feltűnő. Sajnos a nagyszoba fújása sem lett egy alkalommal olyan makulátlan, mint a kicsié, de ezt lehet, hogy csak kiegyengetjük néhol - ha nem lesz belőle katasztrófa. 

Mit csinálnék másként? Azonnal festékfújóval mennék neki, két rétegben. Nem hófehér, hanem nagyon halvány szürke árnyalatot választanék a falra. Sokkal gondosabb lennék a sarkokban és padló-fal találkozásnál. Az alsó 10 centi olyan gyötrelmes állapotban van, hogy azon mehetünk majd át extra fehér finomglettel, ez tuti - már csak azért is, mert 4 centis a szegélylécünk :D Nem mondhatnám, hogy ápol és eltakar. 

Nos... most, hogy belátható időn belülre került a költözés (bár a munka vége még sehol nem látható, szóval itt érzek némi ellentmondást), úgy éreztem, ideje, hogy leírjam, mi hogyan is volt, van és lesz. Tematikus lesz, vagy tematikátlan, meg összevissza, de elkezdek róla írni, mert szeretném, hogy nekünk is megmaradjon és esetleg valakinek a jövőben hasznos lehessen. Lássuk először, hogy mivel jár egy ilyen folyamat a hétköznapokban - főleg a felújítás. 

***

Lakást találni, venni, felújítani, el- és ezzel együtt összeköltözni nem egyszerű feladat. Ezt sejtettem korábban is, de bevallom, nem gondoltam, hogy ennyire durva lesz. De miért is? 

Pénz. Kezdjük mindjárt az elején, mert ez általában a legszűkebb keresztmetszet. Nekünk nincs túl sok, nem is volt, és nem is számítunk arra, hogy sok lesz. Ezzel együtt is szerencsések vagyunk, mert van munkánk, ami stabil, és az várható volt, hogy tudunk fizetni egy törlesztőrészletet. Azért is szerencsések vagyunk, mert segítettek a szüleink. Nélkülük semmi, de semmi nem ment volna.

De! Még ezekkel együtt is eszméletlen mennyiségű pénzt emészt fel egy ilyen folyamat. Talán sok mindent megspórolhattunk volna, de volt egy koncepciónk: nem olyan lakást akartunk, amiben épphogy el lehet éldegélni. Ilyenben laktunk eddig. Épp ezért a szükséges és műszakilag elengedhetetlen dolgokon kívül megcsináltunk csomó olyan dolgot, amit a szó szigorú értelmében nem lett volna létfontosságú. Egyszerűen egy szép, otthonos kis lakást szerettünk volna (vagyis hát szeretnénk), ami nyilván nem luxus, de nem is a létminimumot nyújtja. Bár ezért belefogtunk sok esztétikai dologba, ilyenkor mindig a lehető leginkább költséghatékony módszert kerestük, ezért rengeteg mindent mi magunk csináltunk/csinálunk. További hátrány, hogy semmivel nem tudunk mutyizni. Nem tudunk semmi áfát leírni, minden cuccot a Praktikerben veszünk, mert minden azonnal kell, nem vagyunk tele ismerősökkel, és nem tudjuk megoldani okosba'. A családban, baráti körben egy-két szaki van, akinek a segítségét kértük, ez is talán nagyjából átlagosnak mondható arány. 

Idő. Na ebből sincs sok. Tetszik, nem tetszik, van egy átmeneti időszak: megvan a lakás, fizeted már a töresztőt, de még nem tudsz bent lakni, mert felújítod. Addig bizony albérletet is kell fizetned, meg rezsit két helyre. Szóval visszakanyarodtunk az előzőhöz. Az idő - pénz. És - ismét az előzőből kiindulva - sok mindent mi csinálunk, de mivel dolgozunk, kevés a rendelkezésre álló idő. Esték, hétvégék... hetek óta. De erről majd későb. 

Energia. Hát... enélkül nem is érdemes nekiállni, most már azt hiszem. Ez volt elég, de merülőben most már. A kevés időt és pénzt sok munkával és energiával pótoljuk, ami cefetül fárasztó. Az tuti, hogy semmi más nagyobb volumenű dolog nem fér el egy ilyen projekt mellett. Azaz ne most szervezz meglepi szülinapi bulit, ne most szervezz nyaralást és esküvőt, és lehetőleg a munkahelyeden is legyen készenlétben szabid. A barátaidat felektsd el egy időre. Miután minden napon dolgozunk, majd úra dolgozunk, nincs idő normálisan mosni-vasalni-elpakolni (a jelenlegi lakhelyünkön), gyakorlatilag most egyik óráról a másikra élünk. Sosincs otthon kaja, mert nincs időnk bevásárolni, ezért hetek óta gyorskaján, pizzán, instant levesen élünk. Tök komolyan mondom. Nem halunk bele, nem arról van szó, ez puszta tény. 

Kosz, por mindenütt. Ezzel bevallom, nem számoltam. Egyszerűen minden ruhánk, cipőnk egy merő kosz, festék és főleg, legesleginkább csupa por. Teljesen mindegy, hogy van-e ott váltóruhád, cipőd. Lesz amikor azt fogod mondani, hogy "á, egy réteg festék csak, nem veszem át" vagy "ma csak kihordok két zsák sittet". Nem, nem működik. Mindened koszos, poros lesz. Teljesen vállalhatatlan állapotban van az ember lányának a haja, a bőre, a keze főleg - én még a sípcsontomat is leverem nap mint nap, de amúgy is egy-egy vágás, horzsolás totál mindennapos. Ennek megfelelően az is plusz energia, ami amúgy a hétköznapokban nem az - hogy egy sima, nem szétbulizott nap után másnap reggel normálisan nézz ki, vállalhatóan a munkahelyeden.

Utazás, szállítás. Nekünk nincs autónk, tömegközelekdéssel mászkálunk, ami sok plusz idő. A mázli: az új lakáshoz közel van a Praktiker, és a régi lakás innen 45-50 percre. Ez budapesti viszonylatban tök jó. Ami nem mázli: hogy ez így nettó 1,5 óra utazás extra. Nem is kell ehhez mit hozzáfűzni. A szállítás állandó megoldása a másik probléma, amit szintén szülői közreműködéssel oldunk meg, vagy fogjuk azt' elhozzuk kézben. Hát ez van. 

Mindez (és amit még írni fogok ezek után) természetesen egy egyedi, saját eset, példa. Gondolom, minden felújítás más és más. Valaki inkább rászánja a pénzt, és generálkivitelezőt hív. Valaki rá tudja szánni az időt és két hét alatt mindent megcsinál. Minden projekt sajátos. A miénk ilyen. És hogy őszinte legyek, még nem tudom pontosan, milyen lesz a végeredmény. 

Folyt. köv.