Sarkiróka Vacok

Sarkiróka Vacok

Gondolataim a falfestésről

2019. február 27. - molnár léna

Festettem már falat, nem is egyszer. Sőt, minden lakásba, ahová beköltöztem, festettem (pedig nem kevésszer költöztem, nekem elhihetitek). De sose gondoltam volna, hogy fehérre festeni ilyen állati macerás. 

A feladat elméletileg nem volt túl nehéz: legyen minden fal fehér és pont. Semmi fakszni, semmi színes fal. 
Miért? Ennek több oka is volt. Egyrészt tetszik, hiszen szép tiszta, egyszerű. Másrészt minden megy hozzá, de tényleg. Aztán javítani is könnyű. Nem fog megfakulni ott, ahol rásüt a nap. Mindig fogunk kapni ugyanilyen árnyalatot. Sőt, mivel volt pár méteren faljavításunk (ide szárító vakolat kellett), tudtuk, hogy lesznek részek, ahol más a fal struktúrája (durvább), más festék kell rá, ez a speciális cucc pedig fehérben a legolcsóbb, meg hát mégis: minden fehér egyforma, nem? Hát nem.

A kiindulási alapunk többféle volt: a kisszobában gyönyörű húgysárga mennyezet és falak, a nagyszobában megfakult ibolyalila (szintén a mennyezetre is kentek belőle bőven). Ezektől egyértelműen meg akartunk szabadulni, illetve díszléccel elfedtük a fal és a mennyezet találkozásának csúnya, íves megoldását (ez ugye a holker). Nem tudom miért ragaszkodtam hozzá, de mindenképp szerettem volna megszabadulni az eredeit festékrétegtől, szóval nagyjából egy hetünk arra ment el, hogy levakartuk azt. Ez jó volt egyrészt arra, hogy tényleg tiszta lappal indulhattunk, másrészt rábukkantunk néhány érdekességre, amiről nem árt, hogy tudunk (pl. leglettelt szerelődoboz, stb.) Rossz volt viszont azért, mert sok helyen jött a vakolat is, meg amúgy is rettenet egyenetlenségeket hozott ki, szóval aztán jött egy két körös glettelés. Ennek végén vaníliasárgák lettek a falak, néhol a réges régi zöld valami (amit nem lehetett eltávolítani) még látszott. Gondoltuk, majd a fehér festék. 

A festés előtt tehát így álltunk: levakart, kétszer glettelt, csiszolt, mélyalapozott falak, néhány szárítóvakolatos négyzetméterrel, új polisztirol díszlécekkel (összemaszatolva, illesztéseknél fugázva). A hagyományos ecset-henger kombóval álltunk neki, de nem volt maradéktalan a siker. A fal egyenetlenségeit a henger egyszerűen nem tudja tökéletesen lekövetni, nem lehet eléggé erősen rányomni mindenhol, az ecsetnek pedig meglátszik a nyoma. Ennek eredményeképpen mégsem fehér mindenütt a fehér, még két rétegben sem. Gondoltuk, ez így nem lesz jó, de szerencsére családi körben volt olyan, akinek van motoros festékfújós berendezése, így az ő segítségét kértük. A kisszoba (amin mi már kétszer átmentünk) gyönyörű lett. Abban igazunk volt, hogy a nem teljesen egyenes falakat optikailag egészen jól elrejti a fehér szín, az azonban nem igaz, hogy minden fehér egyforma. Szilikát alapú festékkel lefestettük ugyanis a frissen vakolt falakat, ahol ugye nem vaníliasárga, hanem vakolatszürke volt az alap. Hát... nem ugyanolyan. A szürke alapon egy nagyon hideg, szinte kékes-zöldes árnyalatú fehéret kaptunk, míg a glettelt alapon szép meleg árnyalatú a fehér - a másik mellett szinte rózsaszínnek tűnik. Nem értem. 

Ezen kívül a fény is állandó jelleggel megtréfál minket. Egyszerűen a két szobában tök másnak tűnik a két fal, mert más az izzó. Természetes fényben sajnos ritkán látjuk, mert mindig este dolgozgatunk, de ez mindenképp bosszantó. Ha újrakezdhetném, lehet hogy valami nagyon halvány szürkére festenék minden falat és fehérre a mennyezetet - de ezt már csak annak tudatával mondom, hogy szürke volt az alap ugye bizonyos részeken. 

Szerintem nagyon nem tökéletes az eredmény. De azzal nyugtatjuk magunkat, hogy az eltérő színek úgyis az alsó részeken vannak, amit nagyrészt eltakarnak a bútorok, és berendezve egyébként sem lesz feltűnő. Sajnos a nagyszoba fújása sem lett egy alkalommal olyan makulátlan, mint a kicsié, de ezt lehet, hogy csak kiegyengetjük néhol - ha nem lesz belőle katasztrófa. 

Mit csinálnék másként? Azonnal festékfújóval mennék neki, két rétegben. Nem hófehér, hanem nagyon halvány szürke árnyalatot választanék a falra. Sokkal gondosabb lennék a sarkokban és padló-fal találkozásnál. Az alsó 10 centi olyan gyötrelmes állapotban van, hogy azon mehetünk majd át extra fehér finomglettel, ez tuti - már csak azért is, mert 4 centis a szegélylécünk :D Nem mondhatnám, hogy ápol és eltakar. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkirokavacok.blog.hu/api/trackback/id/tr5514657959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macmac 2019.03.01. 08:43:39

Kedves Blogíró! Sajnos a leírásból arra következtetek, hogy több hibát is elkövetett a festés közben: a párologtató vakolatra gipsztartalmú glettel nem szabad glettelni, mert elveszíti a hatékonyságát. A szilikát festékek többségét sem szabad gipszes felületre felhordani, mert nem fog jól tapadni, kivéve az un. solszilikát típusok. Ráadásul a szilikátfestékeknek saját alapozójuk van, diszperziós mélyalapozóra nem szabad őket felfesteni. A különböző kötőanyagú és különböző gyártóktól származó fehér festékek minden esetben eltérő színűek, ez egymás mellé festve ordítóan látszik. Kicsit belegondolva ez természetes, pl. a kék szín is lehet nagyon különböző árnyalat, ugyan így a fehér is. Egy felület festését minimum 2 rétegben kell elvégezni, bármit is írnak a gyártók a dobozra, különösen olyan problémás felületen, mint amit Ön festett át. A felületi egyenetlenségek sokszor festési hibának látszanak, amit csak a felület javításával lehet kiküszöbölni, még egy réteg festékkel nem. És igen: fehérre festeni egy olyan falat, ami un. súrló fényben van komoly kihívás még egy gyakorlott szakembernek is.

macmac 2019.03.01. 08:54:48

Bocsánat, de még eszembe jutott valami: az, hogy más megvilágítású fényben (szaknyelven más színhőmérsékletű izzó esetében) más színűnek látják a fehéret, természetes fizikai jelenség. Újra elolvasva a posztot, talán az is lehetséges, hogy a szürke vakolatot, ami ezek szerint gletteletlen volt, nem fedte el a festék. A rózsaszín árnyalat pedig lehet az alkalmazott diszperziós festék un. optikai fehérítőjének színe. Ezt akkor alkalmazzák, amikor a fehér festék fehérségét akarják fokozni, de nem úgy, hogy még több drága fehér pigmentet tesznek bele.
Természetesen ezek mind csak a leírásból általam levont következtetések, pontosabbat csak a konkrét termékek és a felület ismeretében lehet mondani.

molnár léna 2019.03.01. 09:55:00

@macmac: Kedves Kommentelő! Igen, a szárítóvakolatos részekere semmi más nem került, csak szilikátos beltéri festék. A glettelés, mélyalapozás, festékszórós festés csak a "rendes" falakat érintette. Mindenben teljesen igaza van, amit írt, de nem gondolom, hogy sok hibát elkövettünk. Most az egyetlen probléma az, hogy a két fehér szín nem pontosan ugyanolyan, de erre számítottunk, és ez nem is hiszem hogy megoldható, hiszen szükségszerűen más festéket kellett használnunk (Dulux Classic White és Polifarba Inntaler szilikátos festék egyébként). Az, hogy a nagyobb szoba nem tökéletes, még egy réteggel orvosolható lesz, a fénykülönbségek pedig inkább csak bosszantóak, mint hibák :) De valóban, teljesen más az izzók színhőmérséklete a két helyiségben.
süti beállítások módosítása